Rólunk
Hol volt, hol nem volt (mint a mesében), 2001-ben, hogy megismertem egy fiút.
Ghiurca Fabiannak hívják és a legkeletibb csángó településről, Magyarfaluból került Budapestre. A barátom lett.
Elvitt a falujába, megmutatott mindent amit megmutathatott, elmondta amit elmondhatott.
És ebből született ez az alapítvány! A gyerekekért, a magyarfalusi gyerekekért!
Tettük, amit tehettünk: adományokat, kultúrát, magyar és román médiát vittünk. Mindent, amiről azt gondoltuk, hogy segít, hasznára van a gyerekeknek.
Eleinte fejetlenül, később tanulva a hibákból, okosabban, tervszerűbben. Hála az Istennek, később más segítség is odaért. Megindult a csángóknál a magyar nyelv oktatása. Magyarfaluban először abban a kis teremben, amit az alapítványunk bérelt, majd beengedték őket az általános iskolába is.
Elindult a keresztszülő program, abból is jutott a gyerekeknek. Már kevesebb segítség kellett, bár mint tudjuk, abból soha nem elég.
Ekkor gondolkodóba estem, hogyan tovább? Arra jutottam, hogy legjobb ilyenkor visszatérni az eredeti célhoz, ami mi is volt? Segíteni a magyarfalusi gyerekeknek.
Rájöttem, hogy itt nem a magyarfalusin van a hangsúly, hanem a gyerekeken.
Ekkor jött a második találkozás. Szűcs Balázs atya káplán volt abban az időben Szentendrén és nagyon hamar rájöttünk, hogy ugyanazt gondoljuk erről a dologról.
Ő a határon túli árvaházak gyermekein próbált elsősorban segíteni, én a csángókon. Leültünk és nem találtunk semmi ellentéteset a kettőnk gondolkodásában. Sőt! Megfogalmaztunk egy közös célt, a határon túli árvák és nehézsorsú gyermekek életének szebbétételét.
A Magyarfalu Alapítvány évek óta nagy hangsúlyt fektet a határon túl élő magyar fiatalok és árvák segítésére, és a honi magyar fiatalokkal való kapcsolattartás elősegítésére.
Megyünk Kárpátaljára, Erdélybe, Délvidékre. Viszünk csomagokat, és hozunk évek óta több száz gyereket nyaranta Csobánkára, nyaralni.
Olyan gyerekeket szólítunk meg, akiket más nem, akik a lakhelyükön csak egyek a sok közül.
2011-ben elindítottuk a CSÁNGÓTÚRÁ-t. (www.csangotura.hu)
Évről évre egyre többen csatlakoznak hozzánk, kisérve a 24 tonnás kamiont, hogy aktív részesei legyenek az adományok átadásának.
Mi igyekszünk megmutatni a gyerekeknek, hogy mindannyian külön kis emberek, és bár az életük elején nehéz sorssal kell megküzdeniük, esélyük van a jobb, szebb és tartalmasabb életre. Ezt a reményt kell táplálni Bennük és hiszünk benne, hogy ez sikerülni fog.