Csobánkai tábor
2005-ben kezdtük meg munkánkat, amikor szentendrei fiatalok közreműködésével előadtuk az István, a király rockoperát. A jótékonysági előadás bevételét a Kárpátaljai Ferences Misszió javára ajánlottuk fel. Majd Majnek Antal munkácsi püspök atya biztatására bemutattuk a darabot 2006-ban Beregszászon, ahol a bevételt az épülő ráti gyermekotthonnak adományoztuk.
2007 óta minden nyáron megtartjuk a Szövetség az életért elnevezésű táborunkat, melynek keretein belül a Kárpát-medencei magyar nehézsorsú és gyermekotthonos fiatalokat látjuk vendégül egy hétre. 2007-ben az első tábort még a Zetelaki-víztározó partján szerveztük, ahol pázmányos egyetemisták táboroztattak székely gyerekotthonos gyerekeket. 2008-ban Csobánkára tettük át a tábor helyszínét és folyamatosan kibővítettük a gyerekek körét Kárpátalja, Vajdaság, Felvidék és az anyaország felé és a táboroztatók száma is lényegesen megnőtt.
2012-ben bővítettük tevékenységi körünket egy fesztivállal is, mely kiváló bemutatkozási lehetőséget nyújtott a velünk kapcsolatban lévő gyerekeknek. Itt alkalmuk adódott a fiataloknak, hogy megmutassák értékességüket. Ezt a fesztivált 2013-ban is megszerveztük. Az igen színvonalas zsűri: Lackfi János, Harcsa Veronika, Malek Andrea és Baricz Gergő építő kritikáikkal rengeteget emeltek a gyerekeken.
Mivel láttuk, hogy az egységben mekkora erő rejlik, ezért 2014-ben egy közös szereplésre hívtuk a ránk bízottakat, és előadtuk az István, a király rockoperát a Petőfi Csarnokban 200 fiatal szereplésével.
Ezt az előadást 2015-ben a vajdasági Csantavéren is megismételtük.